“A zöld ág reménysége”

Felsősófalva - adatközlők tánca
Felsősófalva – adatközlők tánca

Immár három alkalommal szerveztek népviseleti bemutatót Udvarhelyszéken. A Homoród-mente népviseletben nevű nagyszabású találkozót 2014-ben Lövétén, 2015-ben Oklándon, 2016-ban pedig Kápolnásfaluban tartották. A következő évben a soron következő program házigazdája Homoródszentmárton lesz. Túllépve azonban a Homoródok vidékén, az a terv, hogy 2017-ben a Sóvidékre is átvigyük e szép kezdeményezést. Az Élő Székelyföld Munkacsoport abban a reményben vállalta fel a szervezést, hogy az ottani emberek is örömmel csatlakoznak ehhez az önismereti és önbecsülési mozgalomhoz… bővebben

… hogy érted is szóljanak a harangok!

atyha_hutomagnes

Jelen pillanatban több helyen is gyűjtés zajlik az atyhai római katolikus egyházközség megsegítésére. A tűzvészt követően a helyiek és a szomszédos falvakból érkező önkéntesek eltakarították a romokat, s felkészültek az építkezésre, amelynek a kezdetét és a végét ma még nem látják. Az anyagi segítségnyújtásra azonban nagy szükség van, hiszen egy jelentős összeget igénylő, éveken át tartó folyamatról van szó. “… hogy érted is szóljanak a harangok!” bővebben

Dekás-találkozó

 

A Dekások csoportja a kultúrház lépcsőjén (Dekás-fotó)
A Dekások csoportja a kultúrház lépcsőjén (Dekás-fotó)

Az atyhai Kiss-családok körében igen népesnek számít a Dekásoké. Korábban – mivel több azonos családnevű nemzetség is élt a faluban – ragadványnevekkel különböztették meg egymást a helyiek. Ily módon Dombi Kiss, Rezi és Dekás Kiss-családok is éltek, élnek Atyhában. Október 8-án a Dekások tartottak találkozót.

“Dekás-találkozó” bővebben