Elkészült az atyhai templom teljes tetőszerkezete

A kivitelező, a Korondi Árcsó Kft. tudta tartani ígéretét, hogy a tél beállta előtt befejezi a tetőszerkezet kialakítását, a torony faszerkezetének újjáépítését és bádogozását, illetve a teljes fedést. A torony munkálatai akadoztak ugyan, esős volt az időjárás november elején, s mivel a külön szerződéssel dolgozó ipari alpinisták Marosszentannáról érkeztek, akadozott ez a munkafázis.

Adorján Imre plébános nagyon reméli, hogy karácsonyra sikerül birtokba venni a templomot, s ott tarthatják majd a szentmiséket.

Jelenleg a padlózatot alakítják ki, a fűtést és az elektromos hálózatot szerelik. Nincsenek ugyan még bútorok, sem kegytárgyak, de ideiglenesen át lehet telepíteni azokat a felszereléseket, amelyeket a ravatalozóban használnak, ahová a mostani körülmények között csak mintegy negyvenen férnek be.

A szentmiséket pillanatnyilag is a nyitott ajtón át, az előtérből hallgatják a hívek. A tisztelendő úr elmondta, hogy még most is érkeznek adományok, hiszen sok váratlan költség jelentkezik az építés folyamatában. Minden forrásra, jóakaratra szükség van, s szükség lesz a további hónapokban is.

A felszentelésre várhatóan a jövő évi Mária-Magdolna búcsú alkalmával (július 22.), vagy a fogadalmi ünnepen (augusztus 6.) kerülhet sor.

Felvételeink a múlt héten, november 18-án készültek, azóta lehullott a hó, de a munkálatok zavartalanul zajlanak.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.