Úgy néz ki, hogy az Élő Székelyföld Munkacsoport (ÉSZM) teszi a dolgát Atyhában. Vannak ugyan olyan pillanatok, amikor azt érezni, hogy üdvösebb lenne magunkra húzni a rögöt, de akkor is folytatjuk a munkát.
Lesz itt búcsú, s egyéb is. Megszólítjuk a templom építésén dolgozókat, az elszármazottakat, a segítőket. Azokat, akik visszahúzódnak, s másoktól várják el az alapvető mozdulatokat.
Bízunk abban is, hogy a Mária-Magdolna búcsúra érkezők, a vendégek, a hely-és a gyökérkeresők maradandó élményekkel gazdagodnak, s azt visszasugározzák a hely lakóira. Mert rájuk fér! Helyben már alig van erő, s az is megosztó vektorokkal munkál.
Vajon kinek az érdeke? És miért állítja valaki azt, hogy ünnepen a papok a néppel nem vegyülnek, mert elmondják a misét, sietnek, s nekik másra kell figyelniük…
Atyhát ma kívülről kell gazdagítani
Nagyon nehéz a kis közösségekben dolgozni. Az emberek elfelejtettek bizonyos alapvető dolgokat, ma már járatlanok a kultúra a berkeiben, a helyi pedagógusok, az állásban levők pedig – úgy látszik – állami fizetésért gondoskodnak arról, hogy Gárdonyi Géza, Móra Ferenc és Tamási Áron életműve ne váljon közkinccsé.
Van-e atyhai, aki veszi ezt a felhívást?
Hallani kell ezt a beszédet. A megmaradás nyilvános ügynökeiként dolgozzunk azon, hogy Atyhában is jól érezzük magunkat!
Nemcsak egy hétre, hanem hosszabb időre gondolván mondjuk.
Van jövő? Van jövő!
Innen legalább ezer ember ment világgá.
Az atyhai fohászok ma már idegen nyelveken hangzanak el, vagy el sem hangzanak, mert elfelejtettük az imák szent szavait…
Imádkozzunk.
Imádkozzunk!
Ha tudunk, ha merünk…
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport