Már bő egy-két perce volt annak, hogy becsengettek az órára, s a gyermekek – köztük a jó nagy nyolcadikosok is, a legnagyobb kajlák abban az iskolában –, várták, hogy jöjjön a tanár. Az atyhai iskolánál az iroda és a titkárság külön épületben volt ugyan, de jól oda lehetett látni a sarokig, amint fordulnak ki, előre, sirülnek egyet, és sietős léptekkel, naplóval a hónuk alatt igyekeznek a tantermek felé.
Ilyenkor még arra is adott volt egy utolsó lehetőség, hogy gyorsan ki-ki elfoglalja a maga helyét, és a tanulók abbahagyják a szünetben folytatott „helytelenkedést”, ami gyakran rendetlenséggel és hangzavarral is járt… Tovább
Simó Márton