Rendes körülmények közt talán ritkábban jut eszünkbe, de akkor is műveljük. Észre sem vesszük. Én azonban a mai napig kapcsolgatós ember maradtam. A villannyal van bajom.
Nem is tudom biztosra, hogy honnan jön. Talán a múlt század hetvenes éveiből. Emlékszem egy beszélgetésre, amely a nagyanyáim közt zajlott.
Arról volt szó, hogy vajon fogy-e az áram, ha elveszik, és felkapcsolva maradnak az égők?… Megegyeztek, hogy nem kerülhet pénzbe, hiszen nem történt fogyasztás, a puszta szándéknak még nincsen tarifája, s azt sem kell megvenni, ha üzemszerűen meg kellett volna történnie a világításnak. – A petróleumot, s a gyertyát, ami közben elfogyott, azt igen! A villany kimarad, de azért jobb, ha leoltjuk, mert akkor nem ég bolondul, amikor megadják! – ekkor következett egy rövid értekezés arról, hogy milyen állásban kell lennie a billenő-kapcsolónak. És mi van akkor, ha tekerős, ha olyan bakelit-füle van, amelyiken nincs kicsi piros pont… Most igen? Most nem? S mi van, ha visszább fordítom egy negyed fordulattal? – Ejsze úgy jó lesz, anyatárs, máskor meg kell figyelni, hogy tudjuk; olyan van nálunk is kettő… Én most már megszoktam… A sopánkodás következő fordulata a költségszámla volt. Egyik nagyanyám hét lejt emlegetett, a másik kilencet, s valamennyi bánt – így mondta a váltópénzt, ahogy Bukurestben tanulta volt a harmincas években, az első román világban, amikor szolgálni odajártak. – Sok! – Hogyne lenne sok! – egyeztettek a korszerűsödő világ hajnalán – alig volt kétszáz lej a kollektív-nyugdíj – , amikor kezdtek megjelenni a háztartási fogyasztáshoz csatlakozó számlák. Azt hiszem, hogy kaphattam valami dorgálást. A pince miatt. Hogy melyik nagyanyámtól, a felsőtől-e, az alsótól-e (?), nem emlékszem, de megtörtént, hogy pincejárás közben égve felejtettem a huszonötös körtét, s az úgy-e, órákig vitte a körbe a villanyórát… Úgymond kilowattórákat pocsékoltam el… Ez is megbeszélés tárgyát képezte, s úgy vettem ki a szavaikból, hogy idővel meg fogom tanulni, ha majd a magam keresetéből kell fizetnem… És lám. Beteljesedett. Milyen jó! Most, amikor ön- és közveszélyes a pazarlás reflexszerűen kapcsolgatok. Nem is emlékszem.
Valamelyik reggel kimentem a boltba, s azzal szórakoztam magamban, hogy fogadást kötöttem. Leoltottam! Égve hagytam! Lekapcsoltam! Úgy felejtettem! És mi történt? Hazatérvén sötét előszoba fogadott. Nyertem. Fellégeztem.
Címkép: Pexels
Simó Márton