A közelmúltban – június 9-én – ellátogatott Atyhába az egyházközség egyik jótevője, dr. Bencze Izabella, aki a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) képviselőjeként gyűjtést kezdeményezett a település templom javára az Egyesült Államokban és Magyarországon egyaránt. Az alábbiakban közzétesszük atyhai élménybeszámolóját.
Hogy milyen érzés, amikor a magyarok összefognak? Nagyszerű. S hogy milyen eredménye lehet? Példamutató. Főként, ha jó célért, érdek nélkül, önzetlenül történik. Mint történt a tavaly szeptemberben leégett székelyföldi katolikus atyhai templom újjáépítése érdekében.
Akik adakoztak, akik támogatták az újjáépítést, tudják, miről beszélek. Anyaországbéli magyarok, szervezetek, a magyar kormány, önkormányzatok, romániai szervezetek, magánszemélyek, önkormányzatok, és a román kormány, de tengerentúli, clevelandi magyarok is adakoztak, segítettek. Nemrég – közvetett módon – kanadai magyarok kerestek meg, hogy milyen lehetőség van még a támogatásra. Sárbogárdi mesterek készítettek körmeneti keresztet, és húsvéti gyertyatartókat. Magyar vállalkozó szállította ki azokat Atyhába, pedig ez, a Sóvidék legmagasabb pontján fekvő település több száz kilométerre fekszik Sárbogárdtól. És mégis megtette. Még a nevét sem tartotta fontosnak megemlíteni.
Jómagam családi ereklyét, egy 142 éves, Károli Gáspár fordította Bibliát vittem ajándékba az egyházközség számára. Kétkezi munkavégzések felajánlása is számos esetben történt, még vajdasági magyarok részéről is, bár a szigorú romániai elszámolási szabályok miatt ezt a lehetőséget nem vehetik igénybe a templomépítés során.
A szeretet, a hit, a jóindulat csodákra képes. Az összefogás eredményeként fél év alatt közel 140 M Ft gyűlt össze. Hogy a végösszeg hiteles, arra Atyha plébánosa, Adorján Imre atya a garancia.
Június 9-én találkoztam személyesen a tisztelendővel Atyhán. Nem volt könnyű eljutni hozzájuk. A látogatás eredeti időpontját június 8-ra tűztük ki, de igencsak keményen esett az eső. Így az 5 km-es bekötő út Korondról egy egyszerű személyautó számára járhatatlanná vált. Másnap, pénteken Imre atya jött értünk terepjáróval. Tán 14 éves a szolgálati autó, de működik, remek „természetes”légkondival, amely mellett az atya még arra is vigyáz, hogy ne érje huzat a bent ülőket. De az a szeretet, hit, elkötelezettség, és erő, amely az egyéként nyugdíjas korú, de a folytatást önként vállaló atyából árad, akár gyalogtúrára is képes ösztönözni az Atyhára igyekvőket. Csodálatos ember. A Jóisten tudja csak, miért őt küldte szolgálatba oda a tűzvész előtt egy hónappal!
A templom épül. A Korondi Árcsó Kft. dolgozói csendben, szorgalmasan végzik az egyáltalán nem könnyű munkát. A templomrom teljesen felállványozva, a koromnak nincs nyoma a falakon. A borzalom már csak az emlékekben él, és az elszenesedett missziós kereszten, a megolvadt harangon, és a Feltámadt Krisztus szobrán látható. De a szétolvadt harangon is olvasható maradt védőszentjük neve, igaz, hogy csak félig, a Mária Magdolná-ból a Magdolna… A megújulás jelei nem csupán az állványozáson látszanak: a paplak egyik szobájában már gyűlnek az adományok: papi öltözetek, Krisztus-szobrok. Adományok mindenhonnan. Az első, ami a szobába lépve fogadja a látogatót, az egy magyar zászló. Mondom: az atya csodálatos ember, aki igen nagy szeretettel és köszönettel említi a román kormány anyagi támogatását. És ugyanilyen nagyszerű emberek azok, akikkel sikerült találkoznom.
Győrfi Hajnal óvónő, és férje, a községi képviselő, ahogy itt mondják: a falufelelős. Ők Atyhán nőttek fel, s ötödikes koruktól fogva még gyalog jártak iskolába Korondra. Napi 10 kilométert tettek meg gyerekként, télen-nyáron. Később sem volt egyszerű megkapaszkodniuk a szülőfaluban, de maradtak. És ma is sokat tesznek azért, hogy a tragikus lakosság-csökkenést megakadályozzák.
Manapság alig kétszáz magyar él a településen, összesen 19 gyermekkel. Az alsósokat helyben tanítják egy faház-iskolában, a felsősöket pedig iskolabusz viszi Korondra. Hogy azon a bekötő úton hogy oldják meg a közlekedést esőben és télen, az rejtély, de látni, hogy megújul az is, s talán ez év októberére már át is adhatják a forgalomnak.
A település, ha a statisztikai adatokat úgy vizsgáljuk, hogy leválasztjuk az igencsak tehetősnek számító községközpontról, eléggé szegény. Itt nem kereskedelemből és turizmusból élnek, hanem földművelésből és állattartásból. Küzdelmes élet ez, de látni, hogy a fiatalabb családfők felszerelték magukat megfelelő gépekkel, jelentős az általuk tartott állatállomány. Ami biztos, hogy a fekvése gyönyörű! Lepusztult állapotukban is szépek a házaik, amelyek őrzik a hagyományos székelyföldi építészet stíluselemeit. Vezetékes víz van, de nem általános a fürdőszobák megléte a háztartásokbant. Milyen lehet a kultúra? Ahogy látom, s érdeklődöm, nem sok. A magyar televíziók talán, amelyek támogatást nyújtanak lélekben, hírekkel, és kellőképpen adagolt kultúrával. Mondták is az emberek, hogy többnyire a Duna Televízió adásait nézik. Az idősek, akik itt élnek, a nehézkes közlekedés miatt csak ritkán tudnak kimozdulni, személyautóval jutnak el orvoshoz, gyógyszerészhez, esetleg valami nagyobb üzletbe, ha komolyabb bevásárlást terveznek. A fiatalok azért nem tudnak messzire vagy hosszabb időre elmenni innen, mert az állatokat, a gazdaságot nem lehet magára hagyni. Az anyaországban, főként a városokban élők, fel sem fel tudják fogni, hogyan élnek atyhai magyar testvéreink.
Lassan azonban már átjönnek onnan is a hírek. Simó Márton író, újságíró, szerkesztő, civil aktivista, az Élő Székelyföld Munkacsoport vezetője, aki ősei és szülei révén ide kötődik, valamikor itt járt iskolába, s innen indult a pályája, létrehozta ezt a honlapot, amelyen most én is publikálom a gondolataimat. Érdemes nézegetni, olvasni, mert nem csupán a templom újjáépítéséről értesülhetünk, hanem például az atyhaiak csíksomlyói, nem éppen felemelően kezdődő, de azért eredményes zarándoklatáról is. A szállító cég arra hivatkozott, hogy azért tudott csak rozoga autóbuszt biztosítani, mert a bérelt turistabuszt másfelé kellett küldenie, éppenséggel arra hivatkozván, hogy lerobbant egyik magyarországi zarándokokat szállító járművük… Vajon még az ág is húzza az atyhaiakat? Lehetséges.
Épp ezért kötelességünk nekünk, Magyarországon, a jó szándékú keresztényeknek, hogy ne veszítsük őket szem elől. A templom leégésének másnapján az atya elcsukló hangon azt mondta, hogy a legnagyobb baj, hogy magukra vannak hagyva. A gyűjtéssel bebizonyítottuk, hogy nincsenek egyedül. De ez még kevés.
Kérem, keressék fel a www.atyha.ro honlapot. Kiderül egy és más belőle. Megtudjuk, korábban virágzó volt gazdasági élete, népes volt. Aztán történt valami, és minden megtorpant. Egyik oka talán a téeszesítés lehetett, de minden részletet nem látok tisztán. Mindenesetre tény, hogy a település a kihalás útjára lépett. 1950-ben 1565-en, 1960-ban 1229-en, 1980-ban 417-en, 2014-en kevesebben, mint kétszázan lakták a községet. Szomorú számsor. És ennek nem kellene így lennie!
Úgy tűnik, az erő, a hit, a bizakodás már korábban kezdett kifogyni az atyhaiakból. És akkor jött még a templom tragédiája is. Az egyetlen közösségi tér megsemmisült…
A ravatalozóban tartott misék szinte szimbolikus jelentőségűek. Számos ház eladó, a vevők között pedig, ma több a román, mint a magyar nemzetiségű. Több olyan román, aki vegyesházasságok során lett azzá, de vannak helyi gyökerei. De vásárolnak házakat magyarországiak is, akik szeretnek itt lenni, páran talán befektetést vélnek a tulajdonlásban.
Megújulás? Megmaradás? Magyar és keresztény jövő? A templom újjáépítése reményt ad minderre. Imre atya erejével, hitével az első lépéseket most teszi a falu ezen az úton.
A korondi polgármester, Katona Mihály is elkötelezett Atyha feltámasztásában. Ötletek vannak. De szükség van anyaországbeli támogatásra is. A templom újjáépítése ez év május 4-én kezdődött, és vélhetően október közepéig tartanak az ezévi munkák. Szerződés szerint eddig kell befejezni a külső munkálatokat. Egyébként is addigra már beköszönt az a rossz idő, amely ellehetetleníti a falon kívüli építkezést. A templom újranyitása, felszentelése talán jövő évre, a 2018-as búcsúra vagy a tűzvész évfordulójára várható. Addig – remélhetőleg – aszfaltréteget kap a bekötő út, megújul, és sokan, nagyon sokan tehetjük tiszteletünket a magyar összefogás e kis katedrálisánál, az atyhai templomnál. Aztán legyen a templom – Csíksomlyó mellett – a világ támogató, összetartozó magyarságának új, állandó találkozóhelye. Ezzel a települést, és az ott élő közel kétszáz magyar lelket is megóvhatnánk, megújíthatnánk. Kizárólag rajtunk múlik, itteni és ottani magyarokon.
Ötletem nekem is van, a CÖF-tagszervezeteinek úgyszintén. Több szem többet lát, és a jó célok érdekében történő összefogásnak is nagyobb az eredménye. A CÖF alapítójaként, a CÖF nevében történő gyűjtés és a Vigadó-beli Jótékonysági Gála ötletgazdájaként szeretném, ha azok, akiknek konkrét elképzelései vannak, megkeresnének minket, írnának a CÖF központi postafiókjára info@civilosszefogas.hu, hogy folytathassuk az építő jellegű gondolkodást és megtegyük a szükséges lépéseket.
dr. Bencze Izabella