Marosvásárhelyen a MŰVÉSZEK ATYHAI TÁRSASÁGA

Művészek és művészetbarátok töltötték zsúfolásig október 25-én, csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády Ház földszinti termeit. A 21. Bernády Napok hivatalos megnyitójára érkezettek egy sokoldalú, különleges tárlatnyitón, a Művészek Atyhai Társasága alkotói megmutatkozásán vehettek részt. “Marosvásárhelyen a MŰVÉSZEK ATYHAI TÁRSASÁGA” bővebben

TELIK, AMI MÚLIK

Úgy elsuhant, hogy csak! Megint. Most vesszük észre, főleg ilyenkor az október végi temetői készülődés, Mindenszentek és Halottak napja környékén, hogy újból eltelt egy esztendő. Ez nem amolyan szilveszteri vígadalom, hanem egy teljesen másfajta számvetéses pillanat, amikor az ember maga és maga között beszélget, és kénytelen beismerni a múlandóságot. “TELIK, AMI MÚLIK” bővebben

KISSZÉKELY és ÖTTEVÉNY – Új testvértelepülései lehetnek Atyhának

Az elmúlt hetekben két magyarországi község vezetése kezdeményezte a kapcsolatfelvételt az atyhaiakkal: Kisszékely (Tolna megye) és Öttevény (Győr-Moson-Sopron megye). Mivel a helyiek kevés ide vonatkozó információval rendelkeztek, szeptember 17-én, a vasárnapi szentmise után a templomban tartottunk egy rövid bemutatót, amelynek kibővített változatát itt is közzétesszük.

Írásunkat a továbbiakban újabb információkkal fogjuk kiegészíteni. “KISSZÉKELY és ÖTTEVÉNY – Új testvértelepülései lehetnek Atyhának” bővebben

Urunk Színeváltozása

A település fogadalmi ünnepén, a hely “Tábor-hegyén” tartott szabadtéri szentmise vendégszónoka Ft. Márton István gyergyótölgyesi plébános volt. Az ünnephez méltó beszédében a fehér ruhák és a népviselet felemelő tisztaságáról beszélt, arról a lelki békéről, amelyet ilyen alkalmakkor együtt megtalálhatunk. “Urunk Színeváltozása” bővebben

Jó hangulatú együttlét volt – FRISSÍTVE!

A Mária-Magdolna búcsú előestéjén, szombaton műsoros estet szervezett az Élő Székelyföld Munkacsoport. Nem egymagában, hanem a helyiek aktív részvételével. A szentegyházi műkedvelők, a félig-meddig, egyik lábával atyhai származású György László barátunk vezetésével olyan előadást tartottak, amilyen régóta nem volt. Vidám jelenetekkel, zenével, tánccal szórakoztatták az egybegyűlteket. “Jó hangulatú együttlét volt – FRISSÍTVE!” bővebben

Jótékonysági est és búcsú

Több alkalommal is beszámoltunk arról, hogy a 2016-os év szeptemberében történt sajnálatos tűzesetet követően, a Kárpát-medence példásan összefogott és román, illetve magyar kormánysegítséggel, de annál több, állami intézményektől, civil szervezetektől, cégektől és magánszemélyektől származó adomány jóvoltából újjáépülhetett a falu római katolikus temploma. A falakat stabilizálták, az épületet körbeszigetelték, új tetőszerkezet, új toronysisak, új villámhárító készült és helyükre emelték az új harangokat. Időközben az orgonát is beépítették a helyére. “Jótékonysági est és búcsú” bővebben

Szentegyházi műkedvelők vendégszereplése

Szombaton, 2018. július 21-én, este 8 órától az atyhai kultúrotthonban lép fel a szentegyházi Vigyorgó amatőr színjátszócsoport, valamint a Veterán néptánccsoport. A vidám jelenetekből, ének- és táncbetétekből összeállított, mintegy másfél órás előadás bevételéből a templomépítés befejezéséhez kívánunk hozzájárulni. “Szentegyházi műkedvelők vendégszereplése” bővebben

Vinczeffy László díszpolgári címet kapott – Megnyílt a KAKASÜLŐ GALÉRIA ötödik tárlata

Az időjárás is kegyes volt Atyhában, nem verte meg az eső azt a kétszáznál is több érdeklődőt, aki a Vinczeffy László portáján szervezett kiállítás megnyitóján kívánt részt venni szombaton, június 30-án. A Művészek Atyhai Társasága, amelynek jelenleg hét tagja van, ez alkalommal a Vonzások hívószó körül gondolkodva várta a munkákat. “Vinczeffy László díszpolgári címet kapott – Megnyílt a KAKASÜLŐ GALÉRIA ötödik tárlata” bővebben

VONZÁSOK – Új kiállítás nyílik a Kakasülő Galériában

A művészt vonzza, ami léttöbbletet, természetfölötti erőket közvetít. Atyhába hét, egymással baráti viszonyt ápoló képzőművészt, s általuk hét olyan barát-ismerős alkotót hívott meg a házigazda, akiről sejti, hogy képes és rá tud hangolódni az adott tematikára. Őket vonzhatja a hely, a közös cél, a közös szakma. És a téma megvalósításakor a fogalomhoz kötődő vízióikat egy bizonyos mederben haladva, egyetlen meghatározott irányt követve, attól elrugaszkodva nyernek lendületet a munkákban. “VONZÁSOK – Új kiállítás nyílik a Kakasülő Galériában” bővebben

„Legyen nekem a te igéd szerint”

Ez volt az idei búcsú jelmondata. Az élet védelmének a mindenek fölöttiségéről beszélt a csíksomlyói búcsú szónoka, Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke. A szerzetes a több százezres tömeggel is elismételte Mária akkor mondott szavait, amikor megtudta, hogy Isten fiát hordozza. “„Legyen nekem a te igéd szerint”” bővebben