Segít a MÁRIA ÚT a felemelkedésben

Legyen együtt a TEST és a LÉLEK a zarándoklatok alkalmával! Amint arról a falu honlapján és másutt is írtunk három új útvonalat alakítanak ki zarándokok számára a csíksomlyói Kegytemplom felé Hargita Megye Tanácsa, lelkes civilek és vállalkozók, valamint az érintett önkormányzatok támogatásával. Az útvonalak közül egy a faluban kezdődik, egy másik pedig Parajdról indulva érinti Atyhát. A zarándoklatok indításában Böjte Csaba testvér is személyesen részt vesz. Az eddigi eredményekről és a soron következő feladatokról tartottak sajtótájékoztatót január 15-én Csíkszeredában. A részletek ITT olvashatók.  “Segít a MÁRIA ÚT a felemelkedésben” bővebben

Kövesse lelki gazdagodás a templom megújulását

Január 14-én, vasárnap Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára udvarhelyszéki útja során meglátogatta az atyhai templomot is. Az államtitkár örömmel nyugtázta, hogy a hathatós és jelentős magyarországi támogatás, illetve a nemzeti összefogás jóvoltából szépen haladnak a munkálatok, s ma már tető fedi az épületet, elkészültek a harangok és az egyházközség élete kezd visszatérni a rendes kerékvágásba. Bízik abban, hogy a hitélet is megújul a településen és semmi akadálya nem lesz annak, hogy 2018 nyarán sor kerüljön az újjászentelésre. “Kövesse lelki gazdagodás a templom megújulását” bővebben

Atyhát is érinti a MÁRIA ÚT

Új idegenforgalmi lehetőségek létrehozását is jelenti a Mária Út új 100 kilométeres utolsó szakasza. A tervek szerint két útvonal Atyhát is érinti. A következő hetekben az a feladatunk, hogy felmérjük az itteni lehetőségét annak, hogy a helyiek is tevékenyen be tudjanak kapcsolódni ebbe a folyamatba, s akár vendégfogadó vállalkozókként, vagy egyszerű résztvevőkként, népszerűsítőkként dolgozzanak együtt az Erdélyi Mária Út Egyesülettel… Tovább