“A ZÖLD ÁG REMÉNYSÉGE” II. – Könyv- és filmbemutató

Elkészült a templomépítést dokumentáló kiadvány második kötete és az a film, amelyben a munka előrehaladását követte az Élő Székelyföld Munkacsoport a romok eltakarításától, egészen az új hajlék felszentelése pillanatáig. A könyvet és a filmet 2019. október 20-án, vasárnap, a déli egy órakor kezdődő szentmisét követően mutatjuk be a templomban. ““A ZÖLD ÁG REMÉNYSÉGE” II. – Könyv- és filmbemutató” bővebben

HÁLAADÓ SZENTMISE

Pénteken, 2019. augusztus 23-án a helyi római katolikus templomban, Böjte Csaba testvér lesz az egyházközség vendége. 16.30-kor Adorján Imre plébános tart előadást, 17.00 órától szentmise, 18.00 órától Csizmadi Mihály Zsolt előadását hallgathatják meg a jelenlevők. “HÁLAADÓ SZENTMISE” bővebben

RORÁTÉN JÁRTUNK

Szombat reggel, jeges utakon haladva, több mint negyedórás késéssel érkeztünk meg a hajnali misére. Ft. Adorján Imre plébános úr felvilágosított, hogy hét közben minden második napon, hat órától kezdődően tartanak rorátét a felújítás alatt levő templomban. Ezért választottuk a szombati alkalmat, december 8-át. “RORÁTÉN JÁRTUNK” bővebben

Jó hangulatú együttlét volt – FRISSÍTVE!

A Mária-Magdolna búcsú előestéjén, szombaton műsoros estet szervezett az Élő Székelyföld Munkacsoport. Nem egymagában, hanem a helyiek aktív részvételével. A szentegyházi műkedvelők, a félig-meddig, egyik lábával atyhai származású György László barátunk vezetésével olyan előadást tartottak, amilyen régóta nem volt. Vidám jelenetekkel, zenével, tánccal szórakoztatták az egybegyűlteket. “Jó hangulatú együttlét volt – FRISSÍTVE!” bővebben

Jótékonysági est és búcsú

Több alkalommal is beszámoltunk arról, hogy a 2016-os év szeptemberében történt sajnálatos tűzesetet követően, a Kárpát-medence példásan összefogott és román, illetve magyar kormánysegítséggel, de annál több, állami intézményektől, civil szervezetektől, cégektől és magánszemélyektől származó adomány jóvoltából újjáépülhetett a falu római katolikus temploma. A falakat stabilizálták, az épületet körbeszigetelték, új tetőszerkezet, új toronysisak, új villámhárító készült és helyükre emelték az új harangokat. Időközben az orgonát is beépítették a helyére. “Jótékonysági est és búcsú” bővebben

Új Karácsony, új templomban

Nem fejeződtek még ugyan be teljesen Atyhában a templomfelújítási munkálatok, de Karácsony szentestéjén immár az új hajlékban mutathatják be az ünnepi szentmisét. Adorján Imre plébános úr közölte, hogy vasárnap 13.00 órakor még a ravatalozóban tartják advent negyedik vasárnapján a szertartást (ami egyben Karácsony szombatja is), de este immár az ideiglenesen berendezett új templomban 19.00 órától kezdődően lesz az “éjféli szentmise”. “Új Karácsony, új templomban” bővebben

A tűzvész egyéves évfordulója

Napra pontosan egy éve történt az a végzetes villámcsapás, amelynek következtében olyan hatalmas tűzvész keletkezett, hogy oldalfalai és toronycsonkja kivételével elpusztult a falu temploma. Atyha abban a tragikus pillanatban ismét a figyelem középpontjába került, s a közeli településekről, Erdélyből, hamarosan pedig a teljes Kárpát-medencéből és Nyugatról egyaránt érkezett segítség. A világ különböző országaiban élő magyarok – felekezeti különbségre való tekintet nélkül – gondolták úgy, hogy kötelességük segíteni. “A tűzvész egyéves évfordulója” bővebben

Megérkezett az első új harang

Lázár Imre udvarhelyi harangöntő műhelye elkészítette az első harangot az atyhai templom számára. Méretében ez lesz a középső. Ezt a harangot a kivitelező ajánlotta fel az egyházközségnek. “Megérkezett az első új harang” bővebben

A Székelyföld folyóirat is emlékezik és emlékeztet

A Csíkszeredában megjelenő kulturális lap, a Székelyföld is tett egy aprócska gesztust Atyha érdekében. Minden hónapban jár – csak úgy – egy-egy képeslap a folyóirathoz, amely valamelyik székelyföldi település életéből ábrázol jelenetet, vagy pedig a helység jellegzetes épületei közül mutat meg az olvasóknak egyet-kettőt. Általában templomot, iskolát, régi paraszt- vagy polgári házat. “A Székelyföld folyóirat is emlékezik és emlékeztet” bővebben