Jó hangulatú együttlét volt – FRISSÍTVE!

A Mária-Magdolna búcsú előestéjén, szombaton műsoros estet szervezett az Élő Székelyföld Munkacsoport. Nem egymagában, hanem a helyiek aktív részvételével. A szentegyházi műkedvelők, a félig-meddig, egyik lábával atyhai származású György László barátunk vezetésével olyan előadást tartottak, amilyen régóta nem volt. Vidám jelenetekkel, zenével, tánccal szórakoztatták az egybegyűlteket.

A hajnalig tartó mulatság a köz javát is szolgálta, hiszen 535 lejt tudtunk gyűjteni az egyházközség javára. Köszönjük az adományokat! A Jóisten fizesse meg az adakozókedvet, hiszen minden segítség jól jön a templomfelújítás céljaira. Tettük ezt annak reményében, hogy mihamarabb részesei lehessünk a felszentelésnek.

Ezen alkalomból viselték először a szentegyházi műkedvelők azokat a székelyruhákat, amelyeket a Csoóri Sándor Alap pályázatán nyert támogatás jóvoltából varrattak maguknak. A kis együttest működtető Mosoly Kulturális Egyesület szintén ebből a pályázati keretből vásárolt új hangtechnikai eszközöket is.

A búcsún most megszólal az új orgona, új padokat használhatnak a hívek, és a templombelső is elnyeri lassan végső formáját.

A kulturális program másik – egyáltalán nem rejtett – célja az volt, hogy felkeltsük az érdeklődést a helyiekben a műkedvelés iránt, hiszen valamikor itt igen élénk volt a művelődési élet, színdarabokat adtak elő a helyiek saját közösségük szórakoztatására, s igen gyakran még a szomszédos településeken is vendégszerepeltek az atyhaiak. Ez a kedvcsináló is egy új kezdet lehet.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.