Könyvbemutató és filmvetítés

A vasárnapi szentmisét követően különleges eseményre kerül sor e sóvidéki településen. Levetítik azt az ötven perces dokumentumfilmet, amely a magyarországi Civil Összefogás Fórum (CÖF) szervezésében zajlott segítségnyújtási akció és jótékonysági gálaest leginkább emlékezetes pillanatairól számol be, illetve könyvet mutatnak be a korábbi templom történetéről és a most zajló építkezésről.

Ft. Mezei András, a clevelandi Szent Imre templom plébánosa

A falu tavaly szeptember 18-án leégett templomának újjáépítését a CÖF több szinten is segíti. Egyrészt a nyugati diaszpórában élő magyar közösségek körében, másrészt pedig az anyaországban kezdeményezve, jelentős pénzbeli és erkölcsi segítséget szerzett az alig kétszáz fős egyházközségnek, karitatív munkáját pedig a pesti Vigadóban tartott gálaesttel koronázta meg 2017. március 13-án. Akkor a clevelandi Szent Imre templomban készült felvételt vetítették le a rendezvény végén, azt a részletet, amikor az ottani hívek Ft. Mezei András plébános vezetésével közösen énekelték a magyar és a székely himnuszt, ezáltal is üzenve a Kárpát-medencében élőknek, hogy fenntartják a lelki kapcsokat, onnan is segítenek, és akkor, amikor kell.

Az új templom látványterve

Dramaturgiailag is nagyszerű pillanat volt „együtt lenni” a Vigadóban a clevelandi testvérekkel. Atyhában, amikor most levetítik a filmet, s a végén a helyiek is „együtt” énekelhetik majd e két legszentebb imát, megvalósulhat egy lelki híd, és talán mindenkiben épülni kezd egy-egy kicsi kápolna, amelyből , s amely által aztán megvalósulhat, értelmet nyerhet majd az új templom.

E „hídépítést” követően könyvbemutatóra is sor kerül, P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező fogja ismertetni Simó Márton „A zöld ág reménysége” I. című kötetét, amely röviden összefoglalja a település korábbi templomainak rövid történetét és válogatást közöl azokból a dokumentumokból is, amelyek az új templom építésének eddigi eseményeiről szólnak.

Az épülő templom

Ez a rendezvény tulajdonképpen csak bevezetője két további programnak, hiszen augusztus 5-én, szombaton itt tartják a Sóvidék Népviseletben I. című találkozót, augusztus 6-án pedig, Urunk Színeváltozása napján, a falu fogadalmi ünnepét ülik.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak.

Székely Távirati Iroda

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.