„Míg el nem takar az idegen hant”

Hónapokon át kerestük a Historia Domus II. kötetét, amely igen fontos információkat tartalmaz a falu, az egyházközség és a templom történetére vonatkozóan. A székelyudvarhelyi gyűjtő-levéltárban aztán Derzsy András ny. gondnok kiderítette, hogy néhai Gergely Géza (1940-2016) magához vette a dokumentumot, s az halála után – személyes tárgyaival együtt – bekerült a Főesperesi Hivatalba. Amikor átvizsgálták a hagyatékot tartalmazó dobozokat, hiánytalanul, teljes épségében megtalálták a Domust. Így keríthettünk sort az adatgyűjtésre, és előbb-utóbb sikerül összeállítanunk azt a dokumentációt, amely alapján a székelyudvarhelyi Lázár Imre mérnök harangöntő-vállalkozása elkészítheti a két elpusztult harang mását.

Az atyhai felekezeti iskola és a templom (1940) – Mihály János gyűjteményéből

A szó most néhai Fülöp János plébánosé, aki tanúja volt az eseményeknek, hiszen vérzivataros időkben – 1913 és 1923 között – szolgálta az atyhai híveket.

A hosszantartó világháború egyházközségünket teljesen megfosztván (két harangunkat és a Szent Antal-csengettyűt rekvirálták el), csak egy kis csengettyű maradt meg. A nagy drágaság és a pénz elértéktelenedése következtében a hitközség igen nagy megterhelésnek érezte egyszerre két harang beszerzését, ezért felkerestük Amerikában tartózkodó honfitársainkat, hogy nyújtsanak segédkezet harangjaink beszerzésében.
Kérő szavunk nem maradt eredménytelenül, mert Pálfalvi Dénes, Simó Albert, Györfi Albert és Pálfalvi Gergely azonnal vállalták a nagy harang beszerzésének költségeit, s két ízben 30.000 lejt küldöttek az alábbi levél kíséretében:

„Royalton, Illinois, márc. 28. 1922.
Ftdő Fülöp János plébános úrnak, Atyha, Udvarhely megye
Mélyen tisztelt Plébános Úr! Január hó 13-án kelt becses sorait megkapva, mellékelve a haranggyár árjegyzékét, annak áttekintése után megértettük, hogy egy nagy harang, mindenféle szállítással és felszereléssel 30.000 leibe kerül, így a második pénzküldésünk, a mi el lett küldve márc[ius] 23-án a mi az alábbi küldésünkkel kitesz 24.000 leit, most márc 23-án megint el lett küldve 6.000 lei, a mi végösszegbe a háromszori küldésünkkel kitesz 30.000 leit, így biztosíthassuk a gyárnak, hogy nemsokára nem a felét, de az egész összeget kifizetjük. Igaz, sajnáljuk, hogy nem tudtuk legelsőbben, hogy mibe kerül egy nagy harang, így három részben kellett azt elküldeni, a mi költségesebb, hosszadalmas a megkapása, de reméljük, hogy mentől előbb meg tetszik kapni a fent említett összegeket. Becses soraikból értem a Plébános Úr kérését, hogy az itt való atyhaiak is segíthetnének valamivel , egy másik kis harangot venni, becses tudomására adom, hogy itt senki más, csak mi négyen vagyunk, úgy falubeliek, mint magyarok is, itt való gyűjtést legjobb akaratunkkal sem tehetjük meg, innen vagy ezer kilométerre vannak a többiek, tudomásom szerint adakoztak pár dollárt azok is, de oly csekély, hogy egy legkisebb harangot sem lehet beszerezni. Ők nem vethetők meg, mert most, amióta a békekötések megtörténtek, nincsen munka viszony, oly silány a helyzet, hogy millió és millió munka nélküli van. Aki dolgozhat, annak is nagyon leszállították a fizetéseket, ezért csak 3-4 napokat dolgoznak hetente. Ez szól mindenféle üzemre, úgy bányára, mint gyárra, mind mezei munkára. Mindenféle munka gyengén megy, most mi magunk is április 1-én megállunk, mivel (…) bányában dolgozunk, és akkor lejár a munkások és a bányatulajdonosok közös szerződése, s ezt a tulajdonosok megújítani nem hajlandók másképp [csak] vagy 30-40 percent levonásával, ami bizony reánk bánya munkásokra nézve nagyon nehéz kérdés, s így van itt, vagy 600.000 bánya munkás leteszi a szerszámot március végén, s hogy mikor veszi fel, ez a jövő titka. (…) Mind a négyen bányamunkások vagyunk, de remélhetőleg minden rossz után jó jön, s így sorsunkba belenyugszunk. (…) Most egyre kérjük még, mint a más levelemben is írtam volt, ha csak lehetséges, a felszentelés napját, annak idejét megírni, bár sok ezer kilométerre választ el a szülő földünktől, de nem szűnünk meg jó hívei lenni, míg el nem takar az idegen hant. Most azt kívánjuk innen, az idegenből, hogy az a Jó Isten segítse meg minden jó keresztény hívét, hogy e nemes munkát véghez vigyék, hogy mentől elébb harangszó hívja Isten házába az Ön híveit, ezt kívánjuk. (…) Igen szépen megköszönve a Plébános Úr fáradozását, azt kívánjuk, hogy segítse a Jó Isten megkezdett munkája befejezéséhez. Isten Önökkel és velünk. Pálfalvi Dénes s.k., Györfi Albert s.k., Simó Albert s.k., Pálfalvi Gergely s.k.”

Ugyanakkor Tóth József (Lorain, Ohio) 5.000 lejt gyűjtött, s azt 1922. február 20-án utalta át, és ekkor ő is levelet írt Fülöp János plébánosnak.

Pálfalvi Márton és családja Zernyestről 1.000 lejt gyűjtött és küldött 1922. május 24-én. Helyben 9.422 lejt adományoztak a hívek. A határokon átívelő összefogással és idehaza ily módon 45.422 lej gyűlt össze, úgyhogy az egyházközség felvette a kapcsolatot a nagyszebeni Schieb Gépgyár Rt-vel a harangok megöntésére.

Ebből az összegből 329 kg harangércet és 80 kg vasat szereztek be a nagyobb (409 kg) és 168 harangércet, illetve 37 kg vasat a kisebb (205 kg) harang számára, összesen 38.387 lej értékben. A nagy ais-b, a kisebb d hangfekvésű. A szállítás 1.521 lejbe került.

(Az aradi Hőnig harangöntő-dinasztia utolsó mestere – Hőnig László – szerint a legkiválóbb harangérc anyaga ma is a vörösréz és az ón 20:80, de legtöbb/legkevesebb 23:77% arányú ötvözetéből készül. A Szerk.)

A harangok 1922 nyarán, a Mária-Magdolna búcsúra érkeztek meg. Arra vonatkozóan pillanatnyilag nincsen pontos információnk, hogy az ünnepi díszbe öltöztetett harangokat ekkor, vagy valamivel később emelték-e a helyükre. Fülöp János plébános 1923 júniusában Malomfalvára távozott, helyét Szabó Dénes plébános vette át, aki folytatta a megkezdett munkálatokat.

A Historia Domus vonatkozó passzusa

Az ide kapcsolódó kutatás még nem fejeződött be. Keressük azt a számlát, amely alapján meggyőződhetünk arról, hogy a harangok tömege valójában mennyi is volt. A Román Állami Levéltár Szeben Megyei fiókjában talán előkerülhet a vonatkozó információ. Szóba jöhet még a Gyulafehérvári Főegyházmegye irattára is, hiszen az egyházközség bejelentette a harangöntést és engedélyt kért annak üzembe-helyezésére. Ehhez a kérelemhez – több mint bizonyos – műszaki adatokat is mellékeltek, amely akár a számla vagy a megrendelőlap másolata is lehet.

Az első ideiglenesnek vélt harangot is megőrzik. Ezt időközben a plébánia kertjében megépített haranglábra helyezték 2016. január elején, mementóként marad meg.

Időközben egy végleges harang már elkészült Lázár Imre műhelyében. Erről ITT olvashat.

Címképen Adorján Imre plébános a félig elszenesedett missziós kereszttel a templomtűz másnapján – a Szerző felvétele.

A Historia Domus II. kötete nyomán.

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.