A korábban meghirdetett csíksomlyói gyalogos zarándoklat vasárnap, május 13-án érinti Atyhát. A tervek szerint délelőtt 9 órakor indul az első csoport Parajdról. Várhatóan dél körül érkeznek a faluba. Igény van az új templom megtekintésére, ahol Adorján Imre plébános úr bemutatja az új hajlékot és megáldja az úton levőket. Részletekről az alábbiakban adunk rövid tájékoztatást. „VASÁRNAP érkeznek a zarándokok” bővebben
Szerző: Simo Marton
Megtörtént a MÁRIA ÚT jelzéseinek a felfestése
Szerdán, április 25-én, az Erdélyi Mária Út Egyesület önkéntesei bejárták a Parajd-Atyha, valamint az Énlaka-Etéd-Atyha útszakaszokat és kijelölték az útvonalakat – nyilatkozta Molnár Sándor elnök. Már csak valamivel több mint két hét van a zarándokok érkezéséig. Szükség lesz még bizonyos pontokon további festésekre, illetve néhány oszlop kihelyezésére is, amely munkálatokat újabb közmunkával lehet majd elvégezni a következő hét folyamán, a május 1. és 6. közötti időszakban. „Megtörtént a MÁRIA ÚT jelzéseinek a felfestése” bővebben
ATYHA is fogad zarándokokat
Reméljük, hogy eredményes lesz az összefogás és ettől az évtől szervezőként és szereplőként is bekapcsolódhat falunk a Csíksomlyóra vezető gyalogos-zarándoklatokba. Élesben zajlik a Mária Út utolsó 100 km-es szakaszára érdeklődőket és résztvevőket toborzó mozgalom. Sajtótájékoztatót tartottak hétfőn, április 17-én a Mária-kegyhelyeket összekötő zarándokutakról, illetve annak Hargita megyei szakaszáról, a Sóvidékről induló, majd a Gyergyói-medencén és Udvarhelyszéken áthaladó útvonalakról. „ATYHA is fogad zarándokokat” bővebben
Feltámadás szó, gesztus, csend által
Vinczeffy László munkái a pesti Vigadóban
Budapesten a Vigadó Galériában nyílik kiállítás pénteken a Munkácsy-díjas erdélyi festő- és szobrászművész képeiből és néhány plasztikájából. A Sepsiszentgyörgyön élő festő- és szobrászművész korai munkásságára a valóságot átíró elbeszélésmód, a szürrealisztikus megközelítés a jellemző – olvasható a Magyar Művészeti Akadémia honlapján… Tovább
Együtt farsangoltunk
Hosszú évek óta nem volt kosaras bál Atyhában. Most megtört a jég. Igaz ugyan, hogy Mátyás, a jégtörő napja odébb van, mi azonban együtt akartunk lenni, még mielőtt a böjt beköszöntene. Jól sikerült! Az est célja az volt, hogy adományokat gyűjtsünk a templom újjáépítési munkálatai befejezésére, hiszen további forrásokra van szükség. A Vitéz Lelkek előadása és Dósa Béláék muzsikája segítette az összegyűlteket abban, hogy jól érezzük magukat és hozzájáruljunk a közös érdekhez… „Együtt farsangoltunk” bővebben
Az atyhaiak jól szerepeltek az ÍZIG-VÉRIG disznótor-fesztiválon
Február 4-én került sor Korondon a hagyományos böllérversenyre, amelyre az atyhai csoport is benevezett. Az általuk vásárolt disznó a maga 270 kilójával a legnagyobb volt a versenyben. Összesen hét csapat vett részt a megmérettetésben. Két díjat kaptak: perzselés-kategórában lettek elsők és a legízletesebb véres-májast is az atyhaiak készítették. Mindenki nyert, hiszen jól éreztük magunkat, evés-ivás volt és kiváló hangulat. „Az atyhaiak jól szerepeltek az ÍZIG-VÉRIG disznótor-fesztiválon” bővebben
Tanácskozás a MÁRIA ÚTról
Az atyhai kocsma különtermében egyeztettek azoknak a családoknak a jelenlévő tagjai, akik vendéglátókként kívánnak csatlakozni a pünkösdi időszakban tartandó zarándoklathoz, pontosabban a kapcsolódó vendéglátáshoz. Mint ismeretes a Mária Út erdélyi szakaszán olyan útvonalakat hoznak létre idén, amelyek közül egyik érinti a falut, egy másik pedig helyből indul. A településen élőknek az a feladata, hogy egy, esetleg két éjszakára szállásoljanak és lássanak el mintegy 50 zarándokot. „Tanácskozás a MÁRIA ÚTról” bővebben
VITÉZ LÉLEK – jótékonysági bál
Az Élő Székelyföld Munkacsoport Hargita Megye Tanácsa támogatásával és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közreműködésével jótékonysági kosaras bált szervez 2018. február 9-én, pénteken, este 8 órától kezdődően az atyhai kultúrotthonban. „VITÉZ LÉLEK – jótékonysági bál” bővebben
Segít a MÁRIA ÚT a felemelkedésben
Legyen együtt a TEST és a LÉLEK a zarándoklatok alkalmával! Amint arról a falu honlapján és másutt is írtunk három új útvonalat alakítanak ki zarándokok számára a csíksomlyói Kegytemplom felé Hargita Megye Tanácsa, lelkes civilek és vállalkozók, valamint az érintett önkormányzatok támogatásával. Az útvonalak közül egy a faluban kezdődik, egy másik pedig Parajdról indulva érinti Atyhát. A zarándoklatok indításában Böjte Csaba testvér is személyesen részt vesz. Az eddigi eredményekről és a soron következő feladatokról tartottak sajtótájékoztatót január 15-én Csíkszeredában. A részletek ITT olvashatók. „Segít a MÁRIA ÚT a felemelkedésben” bővebben