Megnyílt az Élet/Tér – a Kakasülő Galéria új kiállítása

Szombaton, június 24-én délben, több mint kétszáz érdeklődő jelenlétében nyílott meg az ÉLET és a TÉR tematika köré szerveződő kiállítás Vinczeffy László Kakasülő Galériájában. A kiállítási tér kibővült a pajtából létrehozott Homloktörő Galériával. “Megnyílt az Élet/Tér – a Kakasülő Galéria új kiállítása” bővebben

Élet/Tér – kiállítás a Kakasülő Galériában

Idén az “élet” és a “tér” jegyében születtek azok az alkotások, amelyeket a meghívottak vittek el Vinczeffy László galériájába. “Atyhában a föld összeér az éggel” – írja néhai felsősófalvi nagyapja emlékét is felidézve Kuti Dénes Szovátán élő festőművész -, és azon túl nincsen már semmi”, egy korondi öregasszony mondására hivatkozva, aki ugyan soha nem járt Atyhán, Firtoson, s a Hegyen túl, “ám kis háza, kertje, s Korond vidéke” maga a kerek és teljes világ volt, amelyben jól, otthonosan érezte magát egész életében.

“Élet/Tér – kiállítás a Kakasülő Galériában” bővebben